Hírek

Kiállítás - Múzsák az ismeretlenből

Fenti címmel került megrendezésre kollégiumunkban Szűcs Rita fotóiból a tanévet nyitó program. A zirci III. Béla Művészeti Szakgimnázium egykori tanulójának kiállítását Szeifert György művésztanár nyitotta meg. Kiemelte Rita egyedi látásmódját, amely a hétköznapi tárgyakat érdekessé tudja tenni a többiek számára. A tehetséges fiatal érzékeny lélekkel segíti felfedezni környezetünk szépségeit, épületeink ritmusait, a hétköznapiban rejlő esztétikumot. Fehér Csaba intézményvezető virággal köszönte meg az ifjú alkotó bemutatkozását.

A közreműködő Varga Richárd művésztanár gondolatébresztő gitáros-énekes előadását még hosszan hallgatták volna az érdeklődők.

A program megvalósításához a Közös Jövőnkért Alapítvány nyújtott anyagi segítséget.

 

eMJé

Nyomtatás E-mail

  • /index.php/9-blog/38-kiallitas
  • /index.php/9-blog/36-vendegunk-varga-richard